Ma elkirándultam Rupperswilbe, az Aar folyó partjára. És mert közben eszembe jutott egy klasszikus, ez lett belőle:

Érdekes, hogy mekkora lovaskultúra van errefelé. És a folyó gyönyörű, az erőmű érdekes, tömegek sétálnak, van horgászegyesület (este majd átnézem a honlapjukat) és egy nagyon helyes kis fa hídon lehet átkelni a régi vízimalom mellett. Biciklizni jó! Bár azt hiszem én nem nagyon veszem komolyan, illetve itt mindenki nálam sokkal komolyabban tolja. Rucika, szemüveg, sisak, szuperbringa, nem drótszamár.

Eltelt a harmadik hét is.

A jó hír, hogy mehetek a tartózkodási engedélyért és megjött a betegbiztosítási kötvényem is. Küldik a lakásbiztosítási ajánlatot. Van már bankkártyám és számlaszámom, internetem, Halb Tax ABO-m.
Azt hiszem a kötelező köröket lefutottam.

Autó nem kell még, elég a bicikli is, hisz egyedül vagyok és a faluban dolgozom. Amit meg nem érek el bringával arra ott a félárú vonat.
Igaz, hogy a szombati nagybevásárláskor úgy nézek ki mint valami guberáló, óriás IKEA-s táska, bringástáskák megtömve, rossz esetben még hátizsák is és mindez egy rozoga biciklin. De legalább sportolok kicsit amíg átérek a legközelebbi faluba a bevásárlóközpontba.

Ma vettem nyulat. Azt hiszem valami fincsit csinálok belőle, de mindenképpen zsemlegombóccal.

Nekik is van mustjuk!

Igaz, hogy almából, de van! 

Moscht=almalé

Szüretre fel! (és mindenki hallgassa meg Halász Judittól "Az almaszósz, az almaszósz,..." kezdetű számot!

Ott tartottam, hogy zsongott az agyunk. És éltünk a felkínált lehetőséggel, hogy kiszellőztessük. Elmentünk a Hallwyl-i tóhoz. Itt van egy kis kastély vizesárokkal és mögötte egy nagy tó. Leültünk a partján és próbáltunk "nem gondol"ni. Később pedig felmentünk a hegyre ami ott van és van még ott egy étterem is gyönyörűséges kilátással a tóra. Ott ittunk egy cappuccinót. 

Este megint beszélgetés a Főnökékkel, finom vacsi mellett.
Majd alvás. Reggel még egy kis dumálgatás majd vissza Bernbe.

A barátoknál még mindig tart a hányósfosós. A gyerekek topon vannak. Nyűgösek meg minden. :)
Ettől szép szülőnek lenni.

Bementünk Bernbe várost nézni. Szép kis város. Sétáltunk, ittunk és a nap végén, a vasútállomáson ettünk McD hamburgert (titokban), mert a vendéglátóink vegetáriánusok és így kicsit éhesek voltunk némi kis húsra (tudom nem hús van benne és meg sem romlik a krumpli 3 évig, de akkor is).

Persze találtam rögtön egy magasnyomó műhelyt (kb olyan felszereléssel, mint ami nekem van) - csak ez meg tud élni belőle.

Barátainkkal még egy jót beszélgettünk majd alvás és készülődés a hazaútra. Azért 10 óra az 10 óra. 

Az interjú jól sikerült, szerintem minden rendben ment, már csak várni kell a válaszra, hogy minden OK, lehet jönni, küldik a szerződést.

Azt hiszem, bár már régóta nem élek szerekkel (természetesen a KVn kívül másegyébbel), így sem alkohol és sem nikotin ill. egyéb hiányától nem szenvedek, de mégis elvonási tüneteim vannak.

Család nélkül rettenetesen egyedül vagyok. És nagy magányomban mindig előjön, hogy ha már más nem csap lármát, akkor zenét kell hallgatni. Ezért, hogy jobb kedvem legyen rögtön eszembe jutott, hogy egy kis Balatont/Trabantot fogok hallgatni, de aztán az is eszembe jutott, hogy még nincs Krankenversicherungom és nem lát el a mentő ha felvágom az ereimet Víg Mihály zenéjétől és Méhes Marietta hangjától, pedig nagyon szeretem őket. Talán majd holnap.

Ezért rögtön utána eszembe jutott egy kissé vidámabb dolog: DOORS!!!
Imádom a zenéjüket és talán megmaradok ma este. Rögtön meg is hallgattam a People are strange :) című számot.
És most itt ülök, és írom ezeket a sorokat miközben a legközelebbi Wishkey bárt kéne megtalálnom valahol Alabamában...

Holnap lesz Feleségem 33-ik születésnapja. Az előzőt a "nyomor" miatt nem tudtuk kellőképp megünnepelni, mint oly sok évfordulót, születésnapot, ünnepet sem az elmúlt években... ...most pedig a távolság az, ami szétválaszt. Azt hiszem ez sem segít. A gyerekek pedig nem nekem kiabálnak, nem nekem rosszalkodnak, nem engem idegesítenek, nem hozzám bújnak, nem engem puszilgatnak és nem...

(ez itt R. Sabuda munkája: Alice a nyúl üregében) (én nem így érzem magam, csak eszembe jutott) 

Persze az érettségin már túl vagyok.

Tudom, hogy sokan nem fogják elhinni amit most írok, de ma túracipőt vettem és elindultam a kékkel jelzett WWWH (WaldWanderWeg) útvonalon. Fel az erdőbe, a hegyekbe. Én. Tényleg.

És jól ment. 

Vittem kis elemózsiát meg vizet és neki az útnak. Csak mentem, csak mentem, az erdő szép volt, az út jól járható. Találtam egy kis erdei házat ahol jól lehet sütögetni, meg nem messze tőle egy kis tavacskát amiben nyüzsögtek a halak. Sajnos az egész "kacsás" útvonalat nem tudtam teljesíteni, mert erdei munkák miatt nem lezárták ez egyik szakaszát, így egy másik úton jöttem le a hegyről, de így is jót sétáltam.

Utána otthon pizzát sütöttem, ragulevest ettem, egy kicsit még dolgozgattam is. Szép nap volt. Csak egyedül voltam.

Érted már?

Naná hogy nem, hisz ez svájciul van. De lehetne rosszabb is. :)

Szóval: Tscheggsch der Pögg? - Minden világos?

Érted már? 

Nem, nem állomás, hanem álomállás!

Egy német honlapon akadtam rá. Múzeumi munkaerő közvetítő honlap, történészeknek, könyvtárosoknak, levéltárosoknak és restaurátoroknak.
Rendszeres olvasója voltam a lapnak, sok helyre beadtam az önéletrajzom (ahonnan általában válasszal, de elutasítottak).
Azután egyszer az utolsó sorban ott volt egy hirdetés 100%-os (akkor még azt sem tudtam ez mit jelent) restaurátort keresnek Svájcba. A cég neve ismerős volt, a honlap alapján pedig már rögtön tudtam, hogy ismerem. Mármint a honlapjukat. Még évekkel ezelőtt akadtam rá, sok mindent végig- és átnéztem rajta. Szóval "ismertem" a céget. Gondoltam nagy baj nem lehet ha beadom, max írnak majd, hogy "nem" és kész, mint annyiszor, majd ezt is lenyelem.

Áprilisban jelentkeztem, majd jött is egy levél, hogy későn. Sajna már betöltötték, de aztán mégsem, mert visszalépett akit választottak. Azután kitalálták, hogy 2015-ben talán lesz valami pályázati pénz,amiből esetleg felvennének, majd visszatérünk rá. Na kössz! Ezzel ezt is a sutba dobtam. a "majdmeglátjukkal" tele van a padlás.

Azután május elején egy péntek este csörgött a telefonom, +41-es szám, hogy hát - Svájcból beszélek és ha még érdekli az állás, akkor mikor jön ki az interjúra, augusztussal kéne kezdeni.
PUFF! az állam leesett, és persze mindezt németül mondta, én meg csak habogtan, hirtelen köpni-nyelni nem tudtam.

És következett egy hosszú levelezés, melyben szintén egy kiváló barát segített, aki ért is a nyelvükön a szó szoros és átvitt értelmében is. Majd az interjú júniusban.

Nem volt egyszerű. A megszervezése sem. Kb. 1000 km egyedül autóval nem csekély, repülővel már drága. Akkor jött az ötlet, hogy menjünk ketten Feleségemmel kocsival, úgysem voltunk sehol az elmúlt években, legalább lesz 3 szép napunk. Az ajánlatot, miszerint a jobb megismerés végett aludjak a leendő munkaadómnál, így természetesen nem fogadtuk el. Majd barátoknál (megint barátok) alszunk. Aztán persze leleveleztük és végül elfogadtuk az ottalvósbuli lehetőséget, amit nem is bántunk meg, és tényleg jobban megismertük egymást. Fontos lépés volt!

 Az út hosszú volt. Nagyon hosszú. Este barátokhoz érkeztünk Bernbe, hogy tudjunk pihenni és reggel tiszta aggyal menjünk az interjúra. A barátok gyermekein épp a hányó-fosós készült kitörni. Csupa öröm és boldogság az élet ilyenkor.

Reggel indulás, majd egy kis dugó után érkezés. Nagy örömködés, mindenki boldog, kedves mosolyog.
A Főnök gyorsan elmond magáról mindent (csak az elmúlt kb. 40 évet), majd én is hirtelen beszámolok az így már nem is olyan hosszúnak tűnő és mindent egybevetve is csak 15 éves szakmai pályafutásomról. Majd műhelylátogatás. Kézrázogatás, bemutatkozás, névelefeljtés kötelezően azonnal (sose ment, hiába igyekeztem), itt és itt, ez és ez, első szint, földszint, kisszoba, nagy labor... ...amikor a Főnök a Feleségemnek kezdte elmagyarázni a 4 fokozatú levegőszűrő automata működését és, hogy jobban lássa még ki is nyitotta az oldalát, hogy megtekinthesse, na akkor magamban azért röhögtem.

Majd ebéd, ami finom volt. Könnyű és finom. Átadtuk az ajándékokat - de milyen jól tettük, hogy fertőhansági bio szürkemarhakolbit hoztunk. Kiderült ugyanis, hogy már évtizedek óta csak biot esznek.

Utána még egy kis műhelylátogatás, megmutogattam amit én hoztam magammal munkákat. Bólogattak, szerintem tetszettek nekik. Majd következett a bér kérdés. Hoztak egy papírt elmondták mi mi, mit vonnak, mit kell befizetni, milyen adók vannak... ...korrekt.

És javasolták, hogy most menjünk el sétálni. Ketten. Mostanra már biztos zsong a fejünk. És nem tévedtek. Itt már kezdtek összefolyni a dolgok.

Sok sok kudarc és szakmai visszalépés, sikertelenség jellemezte az elmúlt éveket. Ebből következett egy szép kis depressziós időszak, amiből segítséggel sikerült kilábalnom.
De ez alatt az idő alatt sem adtam fel a reményt, hogy egyszer sikerül külföldi szakmai tapasztalatot szereznem.

Az első, ahol már nem csak befogadták az önéletrajzot, hanem már beszélgetni is sikerült a tulajjal az Angliában egy kézi könyvkötő cég volt vagy 3 évvel ezelőtt. Sajnos nem fizettek volna annyit, hogy teljes családdal biztos megélhetést biztosítson.

A második 2013 tele (február) volt, amikor próbamunkára utaztam Linzbe, egy nyomda kötészetébe, ipari könyvkötőnek. Itt le is dolgoztam 3 napot, minden klappolt volna, de szintén a pénzen bukott el a dolog, nem beszélve arról, hogy szakmailag azért visszalépés lett volna.

A harmadik, a NAGY lehetőség Egyiptomban az új Nemzeti Múzeum raktárának kialakítása lett volna, számítógépes rendszerestül, állományvédelmestül. Ez egy igen testhezálló feladat lett volna, ahol bekerültem a shortlistbe. Az arab megvilágosodás azonban olyan bizonytalan helyzetbe hozta a térséget, hogy bár én már azonnal repültem volna, a család nagyon ellene volt a dolognak.

Hazai sikernek indult egy dobozgyártó üzem átvétele, áttelepítése és működtetése, amibe sok energiát fektettem, de sajnos mindhiába.

És persze a tanítás, amit mindig hajszoltam. De sajnos csak futok utána...

Mindeközben persze meló hegyek - itthon, a rendes állás mellett a rengeteg maszek munka, hogy valahogy a felszínen maradjunk, szakmai sikertelenségek, bukott pályázatok, soványodó ügyfélkör. Közben legyek jó férj, szerető apa és természetesen nem ér lelkileg nyomorultul lenni sem. Ez persze nem működik hosszútávon.

Hiszem, hogy segítség nélkül nem lehet egy ilyen helyzetből, akár csak az egyik részéből kikeveredni. Szerencsémre megismertem Tamást, aki volt olyan kedves és kihúzott legalább a lelki nyomorból, hogy azután neki lehessen állni a többi felszámolásának.

De hogy miként azt majd holnap folytatom.

Hurrá, hurrá, jaj de jó!

Közel 1,5 hete élek kinn és lett netem. Ugyan fél órával hamarabb érkeztek a megbeszéltnél, de azért bekötötték.(ez történt tegnap)

Ma egy csodálatos szakmai kiránduláson vettünk részt Spiez és környékén, ahol megtekintettünk 3 céget, meghívtak ebédelni (Hotel Restaurant Seegarten Marina), majd kávéra, sütikére. Azon túl, hogy szakmailag nagyon érdekes és értékes volt, ma megfigyelhettem, hogy 13 ember tudott úgy ülni egy ebédlőasztalnál, hogy nem volt senki ideges, nem akart felrobbanni valami miatt és épp sehol máshol sem szeretett volna lenni. Spannend! Mondta volt egy kolléganő, bár még nehezen jönne a számra...

És azt is megfigyeltem, hogy utazáskor a svájciak nagyon hangosak és mintha az otthon elfojtott létezésüket az utazás alatt élnék ki. Azért a rendes magyar ember az ha elindul a vonat akkor elkezd szendvicset enni (lehetőleg paprikás-szalámisat, hogy szaga legyen), vagy a cipője orrát bámulja, de legalábbis csendben marad. Hát ezek nem. Mindegy is, fura volt!