Szerdánként közös ebédelés van bent a műhelyben. 4en főzünk felváltva egymásnak. A műhelyvezető fiú nagyon tudományos munkatárs és mindent tud (ami nagyon bosszantó - vettem egy tollhegyet, hogy kalligrafáljak magamnak, kértem tőle tintát, erre reggel megkérdezte, hogy mit írtam, és elmesélte, hogy ő leírt egyszer egy egész könyvet és illuminálta is. Menj te a búsba, gondoltam magamban.), szóval főzni is tudományosan főz. De legalább finomat. Cukkni volt lerakva, sajtos-tojással leöntve, szalonna darabkákkal megszórva, megsütve. De ezt németes precízséggel, pont akkorára felvágva, pont annyi ideig, pont akkora hőfokon, stb, stb...
A jövő heti soros én vagyok. Azt hiszem végül is rakottkáposztát csinálok. Eljött velem egy jó kis vecsési savanyúkáposzta, azt feláldozom a nemzet oltárán.

De ami nagyon durva, az az, hogy készültem. Hoztam magammal mákot!!! Mert, hogy errefelé annyira nem lehet kapni, illetve gyanús ha valaki sokat vesz. :) De arra nem igazán számítottam, hogy a kiflin bukom el a mákosgubát!!! Nincs kifli!!! A hagyományos tejeskifli erre nem kapható. Ki kell találnom valamit.

De ma vigasztalódom!

És megálltam, hogy ne faljam fel forrón, hanem hagyjam kihűlni, hogy szépen lehessen kivenni a tepsiből. Pedig olyan de olyan isteni illata volt, hogy csak na. Meleg, fahéjas-szilvás illatban fürdött a lakás, meg persze én is.