(ami csak öt nap volt).

Idejöttek meglátogatni. Gyermekeim és Anyukám meg a Nagynéném.
Kihasználva az otthoni iskolai őszi szünidőt, 5 napra kijöttek hozzám. Kicsit ismerkedni a környékkel, orvosolni az elviselhetetlent és szórakozni.

Pénteken reggel érkeztek Zürichbe a reptérre, ahová természetesen kimentem eléjük. Vonattal mentünk haza. Kicsit bénáztam az utolsó átszállásnál, de azért megérkeztünk. Utána sajna be kellett mennem dolgozni, de hamar eltelt a délután és különben is elém jöttek.

Szombaton Aarauban voltunk városnézőben. Igazándiból a bolhapiacra fájt a fogunk, de sajna a reggeli eső és a ruhabolt kiárusítás miatt kibérelt, fedett piactér sem hozott sok örömet. A belváros viszont gyönyörű. Csodaszép kis ékszerdoboz. Ettünk, ittunk, jól mulattunk. Megnéztünk egy dadaista kiállítást: Sophie Taeuber-Arp kiállítását az Aargauer Kunsthausban. Iszonyatosan hosszú volt, rengeteg terem, nagyon sok kiállítási tárggyal (nem csak képek, de szőttesek, ruhák, bábok, tervek...). A gyerekek azonban nagyon jól érezték magukat. Kaptak egy kis múzeumpedagógiai füzetet meg ceruzát és végig lekötötte őket a keresgélés meg a rajzolás. A kiállítás amúgy pazar, mindenkinek ajánlom.

Vasárnap Anyukámék Zürichbe mentek, a gyerekek és én pedig megcsináltuk a korábban már ismertetett tavacskás túrát a hegyekbe. nagyon élveztem, hogy hármasban voltunk (sajnos hármasban, nem négyesben). Imádom a gyermekeimet. Jó velük az élet (csak ne kiabálnának annyit).
Este madárlátta süti. Anyáék Zürchből hoztak kis édességet amit Marci, aki legelőször kapta be a falatját, ott helyben majdnem ki is köpött, és közben azt kiabálta, hogy "Savanyú". Nem savanyú volt. Hanem pálinkás. Nem kicsit, nagyon. :) Még szerencse, hogy volt egy másik csokisnarancsospiskotás. 

Hétfőn megint munka, de ebédelni hazajöttem. Azért van előnye ennek a lassabb életmódnak is. Délután bementek megnézni az iskolát, csak úgy barátkozásból. És persze a játszótér! A hintázást nem lehet megunni.

Kedd hasonló.

Szerdán délben hazamentem, gyors ebéd és már indulunk is a reptérre. Busz, vonat, másik vonat, drogkereső kutyák a vonaton. Izgalmak.
A reptéren nem könnyű eligazodni két, 6 felé rohangáló gyerekkel. Mire megtaláltuk a chek in kaput, már majdnem menniük is kellett. Még egy kis ölelgetés, puszik, aztán be a kapun. Kisfiam nagyon okosan látja a világot: "Otthon te hiányoztál, itt meg Anya hiányzik. Nem jó ez sehogy!"
Hát nem.

Novemberben hazamegyek látogatóba!