2015. 01. 15. éjjel 11 óra

Indulunk! Pontosan, mint a svájci óra. A tervben az szerepel, hogy hárman váltva vezetünk, nagyjából 1000 km-t kell menni. Úgy számoltam, hogy 7:30-ra leszünk a határon (Au), és az pont a nyitás az ügyintézéshez.
Hála kedves barátaimnak 2 megállóval 7:15-re voltunk a határon, ami a sorbanállás szempontjából nagyon kedvező volt. Így ötödikként vámoltam aznap reggel.
Gyorsan ment.
Iratok nálam:
útlevél
Auslanderausweis
munkaszerződés
lakásszerződés
(biztos ami biztos elhoztam AHV igazolvány, és a betegbiztosítós kártyát)
és ami a legfontosabb
lista a dobozokról, rakományról.

Mindenre én sem készültem fel, mert nem töltöttem le előre az űrlapot, amit még ki kell tölteni, hogy mi költözünk, autót nem viszünk, ekkor és ekkor kaptam a tartózkodásit, és hogy ez csak egy fél fuvar. De a hölgy nagyon segítőkész volt, adta és töltöttem és kész is. 

Nézzük az autót! -mondta a hölgy és rögtön kabátot vett, majd irány ki, de nincs sehol a kocsi!

Amíg én bent serénykedtem ezek a jólelkű határőrök LEMÉRTÉK a kocsit, ott állt épp a mérlegen. Úgyhogy nagy mák, hogy otthon mérlegeltünk, mert nem jutottunk volna át a súlyfeleslegünkkel. Persze Petinek "rögtön" pisilnie kellett, én ügyetintéztem, úgyhogy sofőröstül benne voltunk a megengedett össztömegben.

Mivel a kollégák már foglalkoztak az autóval, a hölgy meg sem nézte mit viszünk, csupán a kocsi papírjait kérték el, de szerencsénkre volt egy másik magyar autó is épp ott, így állandóan összekevertek minket, nem nagyon tudták ki kivel van és intettek, hogy menjünk is mindjárt tovább.

8:00 Így jutottunk át a határon. Hivatalosan, minden zökkenő nélkül.

Most már én vezettem, még vagy 200 km volt hátra. Még gyors telefon a segítségeknek, hogy 10-re (ha az autópálya is úgy akarja) ott vagyunk.

9:57 Parkolás a ház előtt. Ismét mint a svájci óra. Egyébként megkérdeztem és ők nem ismerik ezt a kifejezést. A német kollégák pedig a Schweizer Zug-ot használják a pontosság fokmérőjeként.

A kipakolás, vásárlás, bútorösszeszerelés részleteivel most nem bajlódok, a lényeg, hogy ment minden.

Nem is olyan apró öröm ért minket azonban az IKEA-ban. Ahogy ott szerencsétlenkedtünk, hogy a lista alapján összeállítsuk a bevásárlókocsin a kupacot, egy magyar hölgy jött oda hozzánk és azt mondta, hogy van neki egy 15%-os engedmény kuponja, amit nekünk adna, mert hallotta, hogy magyarok vagyunk. Az állam leesett. Szerintem nem is tudtuk kellőképp megköszönni a megrökönyödéstől. Ezért itt most mégegyszer megteszem: KÖSZÖNÖM!

Hárman hamar összedobáltunk minden bútort, nagyjából a helyére húzkodtuk a dolgokat és a fiúk szombat este el is indultak vissza, hogy vasárnap hajnalban, valamikor fél öt környékén haza is érjenek.