A napi rutinba beleragadva nem jut semmi az ember szébe. Érdekes, hogy mennyire átalakul az élet. Okostelefon, FB, vaccap, ilyesmi, azonnali kielégülést hozó appok. A korábban jó bulinak számító blogok már nem jutnak olyan nagy szerephez. Kár.
Jelntem még élünk. Gyermekek rendben. Felnőttek rendben.
Odáig süllyedtünk, hogy családi tervező naptárunk van. És még én is elkezdtem a gugli naptárba felvezetni a tennivalóimat. Tényleg öregszem.
Nyomdám király. Az élet szép!
Ahogy nézem, jó egy éve nem írtam semmit.
Pedig sok minden nem történt azóta sem.
A gyerekek megöregedtek, kicsit csak...
Óvoda, iskola halad. Nyelv rendben, barátok vannak, szülinapi zsúrok, különórák, játszótér. Szóval zsufi a programjuk.
Mi, szülők, pedig megvagyunk. Élünk és virulunk. A nagy egymásrautaltságunkban megerősödtünk, jobban is értjük egymást, közelebb is vagyunk egymáshoz. Szerelem meg minden. Fura ám! Így 11 év házasság után lángoló szerelemmel ébredni (persze csak a megfelelő mennyiségű KV elfogyasztása után) a Feleség mellett. Minden percben vágyakozni utána, lesni a kívánságait (amit persze majdnem lehetetlen teljesíteni). :) Olyan mint teenagerként, amikor azt hittem enyém a világ és ha jól csókolok, akkor minden nő lány bomlik majd utánam (ami állítólag így is volt, csak olyan béna voltam, hogy nem vettem észre).Persze most csak egy nő van akit csókolni kell.
A nyomda is halad a maga útján, a nyáron volt időm kicsit játszani vele. Sok sok izgalmas dolgot rejt. Van mit felfedezni benne. Sok sok tervem van, amit meg szeretnék valósítani. A kis vázlatfüzet (szkecsbúk, mert ma így divatos) már majdnem tele.
Jövőre, veletek, ugyanitt?
Nem, nem, mert még írok. Van még mit mesélnem.
Lassan egy éve, hogy nem vettem a kezembe billentyűzetet svájci létünk megörökítésére. (De azóta megjavíttattuk a monitort!)
Így most nem is próbálom bepótolni az elmúlt kb 300 napot. Volt jó is, rossz is, ahogy az lenni szokott.
A hétvégén azonban kirándultunk, méghozzá a Halwillersee-n tettünk egy hajókirándulást. (persze magyar volt az egyik matróz)
És hát mit tehet az ember, amikor 30 fok meleg van, tűz a nap és tóhoz meg???
Hát otthon felejtheti pl. a fürdőruhát.
Igen, igen. Mi ilyen rossz szülők vagyunk, hogy amikor más ember gyerekek boldogan lubickol a tóban, akkor a mieink csak a partról nézhetik őket. :)
Na azért térdig belemászhattak a vízbe. De nem tovább. És mi is belemerítettük a hajókirándulástól elkínzott lábainkat a kellemesen hűs habokba.
Persze a gyerekek rögtön kitalálták, hogy mennyire jó már, ha a lábunkra lapátolják az iszapot/mocskot/rohadtnádat/ésmegsempróbálomkitalálnihogymit.
Lujza: "Anya te mit kérsz enni?" - és már paccsant is a lábán a trutyi.
Anya: "Békataknyot, nyúlnyállal." - jött a válasz.
Én meg elképzeltem. És meg is néztem. Bár ne tettem volna!
Mindenesetre azt hiszem ez még egy darabig szállóige lesz nálunk.
Fürdőházak a Halwillersee-n
Fiatalok
Öregek
Amikor az ember lánya beletérdel a laptop monitorjába, és ezzel egy megállíthatatlan folyamatot indít el benne, aminek következtében a repedések mentén folyik el a Liquid Crystal, az azért évtizedekkel veti vissza a kommunikációs szintet.
Mindenkinek köszönjük, akikkel sikerült találkozni és hosszabb (rövidebb) ideg, tartalmas beszélgetéseket folytatni az idei nagyon rövid nyáron.
Ezt is meg kell majd szokni. Hogy a nyáriszünet csupán a kb. július10-től augusztus 10-ig terjedő időszakban létezik. Ennyi. Nem több. 1 hónap.
Jó volt Magyarországon lenni. Bár azt hiszem mindketten féltünk tőle, hogy mi lesz ha hazaérünk, de nagyon jól sikerült, nem változott sokat az otthoni lét. És ami legjobb, hogy egész nap beszélhettünk magyarul. :)
De most már itthon vagyunk, ami szintén nagyon fura, hogy "itthon" lenni már itt vagyunk. A gyerekek is nagyon örültek, hogy visszaértünk. És közben szupiszuper volt minden otthon. De az is biztos, hogy a nekem kiutalt 2 hét szabadságba a Mao-féle "Hosszú menetlést" sűrítettük bele.
És az is biztos, hogy legközelebb is csak tempomatos autót fogok venni. Nagyon jó vele vezetni.
Az van, hogy mióta a gyerekek és Gabi is itt vannak, tök kevés időm lett. Mindkét blogomat elhanyagoltam kicsit, amin igyekszem változtatni.
Ami az elmúlt hónapokban történt:
-eladtuk a Fordot Magyarországon (Totál lehúztak minket az AAA autónál, ezért nem ajánlom senkinek. A végén még 50000 Ft kezelési költséget is ránk vertek. És nagyon köszönöm a sógoromnak, hogy végigülte az elvesztegetett egész napját.)
-vettünk egy Citroent itt. Nem volt önnyű, egy külön bejegyzést megér az egész tortúra.
-A legfontosabb pedig, hogy a Kisfiam befejezte az első osztályt!!! Méghozzá csupa jó és nagyonjó eredménnyel. Matekból pl. nagyonjó! Nemhiába tanultam annyi éven át az integrálást meg a deriválást, hogy aztán a kettőmegkettőt jól a gyerek fejébe tudjam verni. :) A némete meg jó lett, ami egy fél év alatt szerintem csúcsszuper teljesítmény. Egészen jól ért már majdnem mindent, és lassan beszélni is elkezd. Már próbál mondatokat is mondani, nem csak szavakat. Na persze azt, hogy: NEI, DOCH (ez inkább DOHRKH-nek hangzik errefelé) azt már régóta harsogja.
És bizony augusztustól mehet második osztályba!
Utoljára hagytam:
-Rendben vagyunk!
Nem is lopták el olyan nagyon...
...csak kölcsönvették.
A kollégák mind mondták, hogy nagyon nézzük a vasútállomásokon, mert általában ha kell valakinek egy gyors fuvar, mert különben lekési a vonatát, akkor elviszi a kezébe eső első biciklit.
Hát mi néztük. Lenzburgban, Aarauban, Hunzenschwilben... hiába.
Aztán egyszer megyek haza és látom ám, hogy egy mi forma bicikli van az önkormányzat/rendőrség épületének a biciklitárolójában. Hát annyira a mi forma biciklink volt, hogy pont az. Még a kulcs is benne volt a lezáróban.
Szóval meglett, de nem a vonathoz vitték, hanem a buszmegállóhoz.
De azért rohadjon le a keze a köcsögnek!
Megloptak minket! A világ egyik legbiztonságosabb országában, a mi házunkból, a biciklitárolóból elvitték a Feleségem biciklijét.
Szomorú.
Már semmi sem lesz olyan, mint régen volt.
Nem olyan könnyű így négyesben folyamatosan vezetni a blogot...
De a múlt héten egy nagyon kedves látogatónk volt: egy gólya töltött el két éjszakát a szemben lévő ház tetején.
Ez a háztető úgy 8-10 méterre van légvonalban az ablakunkból. Ilyen közelről gólyát, természetben még sohasem láttam. A gyerekeket is lekötötte, nem is a TV-t nézték, hanem az ablakban álltak és a gólyát lesték.
Sajnos nem maradt csak 2 napot, de ez is nagyon nagy élmény volt mindannyiunk számára. Hozott egy kis Magyarországot nekünk.
És épp idő van, azt hittük nem csak egy kis Magyarországot hozott, hanem mást is, mert melózott, de végül is nem... ...pedig nem bántam volna.
Ezentúl minden fórumon reklámozni fogom ezt a csodálatos szerkezetet.
A BICIKLI-UTÁNFUTÓT!!!!
